Rutinosan pakoltam a hátizsákomba , tudtam mi kell és mi felesleges .Egy évvel ezelőtt megtapasztaltam.

Egészen más érzés kerített hatalmába mint tavaly. Igen ez már a második, mintha nem is velem történne.

Kilépek a komfort zónámból, túl sokat kapaszkodtam a múltba, amely már nem válik hasznomra.

Gyakorlom a türelmet, kitartást, ez hozza el a sikert, és ez minden esetben így van.

Portó a kiinduló pont, Metróval kijövök a városból, átsétálok a Matosinhosi felnyíló hídon, az óceán illatát érzem.

A víz zúgása és a szél ami simogatja arcom kísérőim lesznek. A kékség végeláthatatlan mennyiségben összeolvad a horizonttal.

Tizennégy hónappal ezelőtt St.Jeanból az utam összehasonlíthatatlanul nehezebb volt.

Úgy élem meg mint extra ajándékot. Kiépített deszkapadlón lépkedek és látom a jelet, sárga nyíl segít, csak követnem kell.

Milyen jól jönne ez a jelzés a mindennapokban is.

Jó úton vagyok? Egyszer feltettem ezt a kérdést egy „Gurunak”. Visszakérdezett, hogy érzem magam? Mert ez a válasz a kérdésemre.

Tehát a sárga nyíl jelképezi a jó közérzetemet, biztonságot ad, ha ez nincs keresnem kell, vissza menni az utolsóhoz és figyelni hol nem vettem észre a következő jelzést.

Lehetőséget kaptam a fejlődésre, a negatív minták elengedésére. Kimerültem, mélyeket lélegzem, minden egyes kilégzéssel átnyújtok, egy aggodalmamat, haragomat vagy fájdalmas érzésemet az Univerzumnak.

Vágyaimra próbálok összpontosítani a félelmeim helyett.

Észre sem veszem már 22 km van mögöttem.

Vila Do Conde, az Idegenforgalmi irodában kapok térképet, szállás címeket. A hostel szobájából a kilátás csodálatos.

Az első etap kipipálva.